Hiányzol KisLapi
Az elején olyan volt, mintha elutazott volna. Minden nap vártam, hogy majd ma újra itthon lesz. Persze tudtam, hogy nem, de vártam. Hétről hétre egyre sötétebb lett minden és egyre elviselhetetlenebb. Hazaértem beraktam a kulcsot a zárba és elkezdtem sírni, mert tudtam, ha kinyitom csak egy kutya lesz, kettő helyett. Néha azt érzem nem akarok emiatt hazajönni, mert amíg nem érek haza, addig van remény, hogy nem egy kutya van. Folyamatosan dolgozom mániákusan. Soha nem dolgoztam ennyit. Múlt héten valamelyik nap egy gazdi kétszer tett fel egy kérdést, mert először csak bámultam a messzeségbe és nem válaszoltam. Elnézést kértem, hogy ne haragudjon, de meghalt a kutyám és nagyon nehéz. Mondta, hogy ő két hónapig csak sírt otthon, amikor ez történt velük. A munkámban nagyon együtt érző mindenki és megértő és ez biztonságot ad. Csodás ajándék. Egy barátnőm azt mondta, hogy a Lapika egy felhő lett, aki szenvedések nélkül megkönnyebbülten száll mostmár, de itt van velünk. Csak nagyon könnyű. Egy barátom azt mondta, hogy van olyan gyász, ami nem lesz kisebb, egyszerűen neked kell nagyobbnak lenned idővel. De valahogy mégis az segített a legtöbbet, amikor egy kedves baratnőm azt mondta, hogy neki is hiányzik. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Nem tudom mikor és mitől lesz könnyebb, de elvileg a legfontosabb, hogy a következő lépésre koncentráljak. Ha az csak annyi, hogy a következő 10perc, akkor annyi. A munkám a szenvedélyem, ami eddig is átsegített nagyon nehéz időszakokon. Azért mert szeretetben vagyok olyan emberekkel, akiknek hasonló értékeik vannak, mint nekem és ez nem kérdés egy percig sem. Szeretünk, gondoskodunk, tanulunk és küzdünk a végéig, mert tudjuk, hogy van vége, de nem mindegy addig mi történik és milyen minőségben. Ez az élet és ezt jelenti felelősséget vállalni egy életért, ami nem a tiéd, mégis te felelsz érte.
Ha érdekelnek a további szakmai cikkeim a weboldalon, itt tudod őket elolvasni.
